Köd és vér regénymorzsák

A Köd és vér első fejezetéről – Pogány húsvét

Egy korábbi bejegyzésben már említettem, hogy a Köd és vér az egyik szabbat idején kezdődik, most pedig elárulom, hogy ez az Ostara. ✨ Ami hamarosan aktuális is lesz. Idén március 20-ára esik a tavaszi napéjegyenlőség, amit egyes újpogány vallások és a Köd és vérben a bájolók neveznek Ostara ünnepének.


Ostara azt a napot jelzi az évben, amikor a nappal ugyanolyan hosszúra nyúlik, mint az éjszaka, és innentől fogva a napfényes órák egyre hosszabbak lesznek, a sötétség és a hideg legyőzetik. Beköszönt a tavasz. 🌷 Mitől lesz olyan fontos ez a nap a bájolók számára?


A középkorban a tél, a hideg és a sötétség komoly megpróbáltatásokat jelentett a mindennapi ember számára. Erőfeszítéseket kellett tennie azért, hogy elég meleg legyen a házban, és csak a meleg hónapokban összegyűjtött, elraktározott élelemből gazdálkodhatott. Valamint nem kedvelte a bezártságot, mert a téli hónapok kivételével minden nap kiszólította a munka.


A Köd és vér elején Morotvárban és annak környékén vagyunk. A kastélyban, ami a bájolók neveldéje a két királyság határán. 🏰 Az első fejezetben a napfelkelte előtt keltik a fiatalokat, hogy a kastély mögött magasodó domb tetején, a kőkörnél köszöntsék a hajnalt, a tavasz első fénysugarait.

Az éjjeli sötétséget szentjánosbogarakként törték meg a fáklyák lángjai. Nem világították meg az utat, a nehéz, tejszerű köd elnyelte a fényüket, mint Markoláb a Napot. Volt valami bizsergetően izgalmas abban, ahogy a kapucnis, köpenyes sokaság lépésben szelte a sötétséget, nyomában a Náda Kerek árnyékával. Az erdő illata is kísérte őket, a hűvösbe takarózó fakéreg földes kipárolgása, melyet a pára keltett életre.
Berkeny az izgatottságtól szuszogva haladt Szemők mellett, szemével folytonosan a sötétséget pásztázta. Talán az első fényfoszlányt kereste.

Végh Alexandra: Köd és vér


Eostrét köszöntik és ünnepelik, a hajnal, a tavasz, a termékenység, az újjászületés és a kelet istennőjét.

(Hangulattábláért kattints a képre.)


A regényben a tűzünnepek részét képezi az az esemény, hogy a bájolók védőigézetet bocsátanak a két elátkozott erdőre, amik Morotvár körül húzódnak. Ezek az Illa Berek és a Náda Kerek. 🌳 Az erdőkben időről időre elvándorolnak a fák, a tavak, a sziklák, az ösvények, így lehetetlen kiismerni őket. Emellett egyéb titkokat is rejtenek, amelyekbe a regény hősei majd belekóstolnak útjuk során.


A védőigézet azért szükséges, mert farkasszerű szörnyetegek, farkaslidércek járnak a fák alatt, amik mindenkit elpusztítanak, aki az útjukba kerül; és gyakran kikóborolnak a városba vagy az Útra, ha a védőigezetek nem zárják őket az erdőkbe.


A bájolók ezután elmerülhetnek a színes-szagos ünneplésben, a tavasziasan feldíszített udvarban.

Az udvaron kisebb-nagyobb asztalokat állítottak fel, melyekre roskadásig halmozták a szimbólumokkal ellátott ünnepi kenyeret, magvasat vagy fűszereset, főtt tojást, rántott tojást, tejet, sajtot, virágos süteményt, magvakat kis tálakban, és még számtalan olyan ételt, amiről Szemők messziről nem tudta megállapítani, mi lehet. Az ételek között vázákban virágcsokrok illatoztak, és kis zsályacsokrok vagy olajos ágacskák füstölögtek. Az asztalokat, a kastély kiskapuját és a szobrokat sárga, lila, zöld és sáfrányszínű szalagokkal díszítették. Némelyik lány már font is magának koszorút a hajába krókuszból, loncból vagy jázminból és magnóliát vagy nőszirmot tűztek még bele. Hatalmas tömeg gyűlt össze az udvaron, mert Bongorvár bájolói és katonái is ellátogattak Morotvárba az ünnep alkalmából. Sokan cipő nélkül szaladgáltak, hogy érezhessék a föld melegét a hosszú tél után.

Végh Alexandra: Köd és vér


Két szereplő tojáskeresésre indul, és valami olyasmire bukkannak, aminek nem szabadna megtörténnie. Ez a nap még a felhőtlen szórakozásé, a tavasz, a meleg, a napsütés ünnepléséé. Ezért lesz még fájóbb, amikor nem sokkal ezután mindent elveszítenek, amiért ekkor hálát mondtak. A napot, a fényt, a meleget, a termékenységet.


Ha kíváncsi vagy, hogy mi köze a tojásnak és a nyúlnak a tavaszi napéjegyenlőséghez, vagy honnan jött a tojást tojó nyúl ötlete, akkor csatlakozz a boszorkapostához, ahol az első levelemben többek között Eostre legendájáról is olvashatsz. Várlak sok szeretettel ❤️ Támogatásodért cserébe egy különleges novellát küldök neked, a Köd és vér egy részletét olvashatod el egy másik nézőpontból.

Egy hozzászólás

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük